Próbáljuk a szeretetet különféle trükkökkel kicsikarni, kívülről várjuk a segítséget, másokat utánozunk, mindent az irányításunk alá akarunk vonni, nem tudunk dönteni, nő létünkre férfiként viselkedünk és fordítva. Inkább a másikkal foglalkozunk, ahelyett, hogy magunkba néznénk, hárítunk, szabadkozunk, megfelelünk, áldozatként élünk vagy megmentő szerepbe bújunk, és minden kimondott szót saját személyünk elleni támadásnak veszünk.

A szeretett belső gyermek tele van kíváncsisággal, kreatív, gyengéd, érzékeny, nagyon tud szeretni, bölcs, bizalommal teli, empatikus, vidám, játékos, spontán, őszinte és szenvedélyes. Ilyenkor felnőttként is érezzük, hogy jó élni, észrevesszük a mindennapokban is az apró csodákat, bízunk magunkban és a külvilágban, vállaljuk az életünkért a felelősséget, meglátjuk a másikban is az embert, szívtől szívig kommunikálunk, könnyen túljutunk a nehézségeken, szerepek nélkül éljük az életünket és nem a másikat akarjuk megváltoztatni, hanem mi vagyunk képesek a változásra.

Sajnos ez nem mindig van így, hisz belső gyermekünk életünk során nagyon gyakran sérül. Sérül már születésekor, hiszen nem tud azon elvárásnak megfelelni, hogy épp fiúnak vagy lánynak várták, vagy örültek-e egyáltalán annak, hogy világra jön. Sérül később, amikor a szükségleteit nem elégítik ki, magára hagyják, nem engedik kibontakozni, nem hisznek benne, durván megszidják, soha nincs rá elég idő, mindig útban van, s azt éreztetik vele, hogy csak bajt okoz. Vagy a szülők veszekednek a feje felett, elválnak és a csatározásban őt használják fel hatalmi játszmáikhoz. Sérülést okozhat akár egy költözés, óvoda- vagy iskolakezdés, testvér születése, de a szülő új párkapcsolata, házassága is. Ezek a lelkünk legmélyén élő emlékképek irányítják cselekedeteinket, döntéseinket, kihatnak társ- és párkapcsolatainkra, gyermekeinkkel való kapcsolatunkra, életfelfogásunkra. Látszatra felnövünk, testünk felnőtté válik, de a gyermekkorunk során elszenvedett sérülések mégsem engedik felnőtt énünket érvényesülni és gyerekesen/gyermetegen viselkedünk.

Miért fontos tehát, hogy belső gyermekünket meggyógyítsuk? Mert az ő lelki állapota határozza meg egész életünket. Amíg belül egy sérült kisgyerek irányítja viselkedésünket, addig nem tudunk felnőttként működni kapcsolatainkban sem, játszmákba kezdünk, elzárkózunk, megsértődünk, mást okolunk a saját problémánkért, párkapcsolatból párkapcsolatba menekülünk remélve, hogy majd az új partner megadja nekünk azt, amit az előző nem. Szülőként sem tudunk helytállni, hiszen a mi megbántott belső gyermekünk küzd a saját gyermekünkkel, akinek vállára így hatalmas súlyt helyezünk. Sokszor a tanulási zavarok, magatartásproblémák és betegségek mögött is az húzódik meg, hogy gyermekünk olyan terhet kénytelen cipelni, ami nem is az övé. A gyermek csak a tünet, az okot - bármennyire is fáj - magunkban kell keresni.

Minden szülő követ el a gyermeknevelés során hibákat. Olyan helyzetet teremt saját gyermeke számára, mint amilyenben ő nőtt fel. De mindenkinek megadatik a lehetőség, hogy tudatosan változtasson ezen. A belső gyermekünkkel való kapcsolattartás segít újra megtalálni s megszeretni önmagunkat. Hiszen csak akkor szerethetünk másokat, s szerethetnek bennünket is, ha magunkat elfogadjuk és szeretjük.

A lelkünk mélyén - éljünk bár manapság akármilyen rideg, érzelemmentes világban - mindannyian odafigyelésre, törődésre, szeretetre, elfogadásra vágyunk. Mindarra, amit nem kaptunk meg gyermekkorunkban. Ezt felnőttként már csak egyetlenegy ember képes nekünk megadni. Mi önmagunk.

Sokszor érzel bűntudatot, szégyent, félelmet attól, hogy visszautasítanak, magadra hagynak, leigáznak vagy irányítanak? Előfordul, hogy magányos vagy, kritikus és elutasító? Meg akarsz felelni a külvilág követelményeinek, elvárásainak, saját érdekeidet mások mögé helyezed? Túlzottan félsz a tévedéstől? A szenvedélyek rabja vagy? Túlzásba viszed a sportot, a tévénézést, a munkát, az evést, a költekezést, a hatalmi harcokat? Másoktól várod a szeretetet, a pozitív visszajelzést, az elismerést, s ha nem kapod meg, mindig új és új kapcsolatokba bonyolódsz? Megpróbálsz másokat manipulálni azért, hogy szeressenek? Mindent te akarsz irányítani? Nem tudod elfogadni a másik véleményét? Duzzogsz, hisztizel, jelenetet rendezel, kioktatsz, számon kérsz, sírsz, ha valami nem úgy történik, ahogy szeretnéd?

Amennyiben egy-egy kérdésre igen a válaszod, akkor itt az ideje, hogy meggyógyítsd belső gyermeked sebeit. Hidd el, régóta vár már rá.